Zágoni Lehel - Mentorált

Mondj pár mondatot magadról kérlek. Mit tanultál vagy dolgoztál, és hogyan csöppentél a programunkba?

Eredetileg közgazdaságtant tanultam, és gazdasági pályán dolgoztam. A harmincas éveim elején döntöttem úgy, hogy szeretnék karriert váltani. Elkezdtem egy informatikai főiskolát és tipikusan a szakmai gyakorlati hely keresése közben jött szembe a mentorprogram hirdetése.

Mi volt az, ami miatt a mentorprogram mellett tetted le a voksodat? Mi győzött meg arról, hogy neked a mentorprogram a legmegfelelőbb képzés?

Fontos szempont volt a program felépítése. Nagyon sok fajta képzés van a piacon, de azok standard iskolai típusúak. Egy előadó, akárhány hallgatóra. A mentorálási formával viszont nem találkoztam máshol. Ez volt az, ami e felé húzott. Így tényleg személyre szabott tudott lenni a képzésem, az én problémáimmal, az én elakadásaimmal. Rólam szólt az egész a tanuláson keresztül. Ott időztünk el az anyagban, ahol nekem szükségem volt rá, és hiába volt valami másoknak nehéz, ha én könnyedén vettem, akkor nem álltunk meg mások okán. A program szabta határokon belül az én saját tempómban tudtunk haladni, ez pedig rendkívül fontos volt.

Voltak-e előzetes elvárásaid a program előtt? Ha igen, akkor mik voltak azok, és végül beváltotta-e a program a hozzá fűzött reményeidet?

Igazából abban reménykedtem – és ezt be is váltotta a program -, hogy egy komplexebb projektet fogunk benne végigcsinálni, mivel sokszor lehet hallani a felsőoktatásban, hogy rendszerszemléletben kell gondolkodni. Ott azonban nem kerültek elő olyan méretű projektek ahol ezt meg is lehetett volna valósítani. Itt szerencsére azonban igen. Az itt készített applikáció az egy nagyobb volumen, így beváltotta a hozzáfűzött reményeimet.

Hogy érezted magad a program során?

Az elején hirtelen volt egy tempóváltás. A főiskolai képzéssel tudom kontrasztba állítani, és ahhoz képest rögtön nagyobb elvárások és nagyobb tempó volt. Ezzel eleinte meggyűlt a bajom, de aránylag hamar hozzászoktam.

Mennyire volt új vagy hasznos számodra a mentor, mint segítő jelenléte? Milyen volt a kapcsolatotok a program során?

Új volt, ilyen jellegű képzésben egyáltalán nem részesültem korábban. Szerintem nagyon hamar jó kapcsolatot alakítottunk ki. Gyorsan megtaláltuk a közös ritmust, hogy jól tudjunk együtt dolgozni, hogy mik azok a dolgok, amit leálljunk megbeszélni, mik azok, amiket nem kell. Én kíváncsi természet vagyok és néha emiatt eltértem a törzsanyagtól, de a mentorom időben visszaterelt. Le a kalappal előtte, mert féléven keresztül egyetlen konzultációt sem hagyott ki. Még a fősulis órák sincsenek ilyen százalékban megtartva.

Hogy érzed miben és mennyiben változott a tudásod a mentorprogram végére?

Egyrészt a szakmai ismeretek elmélyültek. A másik nagyon fontos lecke, amire a mentorom is folyton figyelmeztetett, hogy úgy készítsem el a kódomat, hogy az majd egy csapatba fog bekerülni, és azzal másnak is kell tudnia dolgozni. A program rákényszerített az idő menedzsmentem javítására is. Tartani kellett a határidőinket.

Milyen rád vonatkozó pozitív hatásait tudnád kiemelni a programnak? Vannak esetleg olyan tulajdonságaid, amiket megerősített vagy feljavított a program?

A leglátványosabb fejlődés, a szakmain túl a „mentális állóképesség”. Az első pár hónapban esténként mire végeztem borzalmasan fáradt voltam. A program végére hozzászokik az ember a terheléshez, lényegesen jobban bírom már. Az időgazdálkodással függ össze az a szemléletbeli változásom, hogy a lehető leghatékonyabban próbáljam eltölteni az időmet. Ide tartozott az is, hogy összedolgozzunk a mentorommal. Amiket ő biztosan tudott, ellenben nekem órákba telt volna utána nézni, azokat pillanatok alatt elmagyarázta, hogy ne pazaroljak ezzel időt. Természetesen ez nem ment a proaktivitásom rovására, ha olyan volt a téma, akkor magam is utánaolvastam.

Mit ajánlanál a most kezdőknek, mivel készüljenek a programra?

Az egyik, az időgazdálkodás, amire fektessenek nagy hangsúlyt. Bár mindenkinek az adott életszituációja mellett kell optimális megoldást találnia. Ami még fontos, hogy bátran kérdezzenek a mentoruktól. Én a legelején bizonyos dolgokat nem kérdeztem meg, mert úgy éreztem, hogy azt „illene tudnom”. Ezt a felfogást szerencsére az első hónap után magunk mögött hagytuk! Rossz kérdés egyetlen egy fajta van, és az az, amit nem tesz fel az ember!

Hogyan tovább? Mik a terveid a következő időszakban, a karrieredben?

Egyelőre rövidebb távban gondolkodom. Idővel szeretnék specializálódni egy irányba, de most még több terület is van, ami érdekel. Még nem döntöttem el, hogy pontosan merre tovább.