Nagy József - Mentor

Pár mondatban mutasd be kérlek magad, és a céget ahol dolgozol.

Nagy József vagyok, lassan három éve dolgozom az EPAM-nál, mint Java fejlesztő. Nagyon szeretem a munkámat, ez egy szuper hely, nagyon sokat lehet itt tanulni. Juniorként kezdtem, de már sikerült feljebb lépnem a ranglétrán.

Milyen tapasztalatod volt a program előtt a mentorálással kapcsolatban?

Új kollégáknak a betanításában már vettem részt korábban, de ezen kívül nem nagyon volt tapasztalatom a mentorálással. A munkánk során a kollégákkal folyamatosan segítjük egymást, bár ez nem kimondottan mentorálás.

Mit reméltél a programtól és a mentoráltól?

A programtól azt reméltem, hogy én is sokat fogok tanulni, és egyúttal a szociális készségeimet is fejleszteni tudom majd. Továbbá, hogy a cégnél szerzett rengeteg tudásból én is át tudok majd adni a mentoráltamnak.

Hogy érezted magad a mentorálás során?

Az elején kicsit féltem. Fura volt, mert sokszor úgy láttam, hogy tök jól haladunk aztán voltak lemaradások, de a végére egész jól belejöttünk mind a ketten. Máté nagyszerű teljesítményt nyújtott.

Sikeresnek tartod a most lezárult mentorálásodat, ha igen miért?

Igen! Mindent elvégeztünk, ami elő volt írva, sikeres volt a programunk.

Ajánlanád-e a mentorságot más kollégádnak is, ha igen, miért?

Én nagyon ajánlanám, mert tényleg nagyon sokat lehet tanulni belőle. Átismételni olyan tudnivalókat, amiket nem mindennap használ az ember, és az is jó érzés, ha segíteni tudunk valakinek a tanulásban túl azon, hogy megismerkedhetünk egy remek emberrel.