Őri Gábor - Mentorált

Mondj pár mondatot magadról kérlek. Mit tanultál vagy dolgoztál, és hogyan csöppentél a programunkba?

Őri Gábor vagyok. Az Edutus Egyetem nemzetközi gazdálkodás, majd pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökinformatikus képzését végeztem el. 2017 elejére elegendő tapasztalatot szereztem az informatikában, hogy elkezdhessek a szakmán belül dolgozni, mint SAP fejlesztő. Eredetileg nem erre a munkakörre jelentkeztem, de a tanulmányaim alapján felajánlották ezt a pozíciót, amit elfogadtam, mert tapasztalatszerzésnek mindenképpen jól jött.

Mi volt az, ami miatt a mentorprogram mellett tetted le a voksodat? Mi győzött meg arról, hogy neked a mentorprogram a legmegfelelőbb képzés?

A munkám során jöttem rá, hogy igazán a fejlesztés része érdekel a feladataimnak. Folyamatosan figyeltem az álláslehetőségeket, de nem mertem fejlesztőnek jelentkezni, mert kevésnek éreztem azt a tapasztalatot, amit az iskola adott fél év alatt Java nyelven. Az EPAM egyik eseményén hallottam a mentorprogramról. Amit ott megtudtam a képzésről, a cégről, a munkakörülményekről és a lehetőségekről, az nagyon megfogott és éreztem, hogy erre van szükségem, hogy megtaláljam számításaimat. Már ott megszületett bennem a döntés, hogy mindenképpen belevágok és elvégzem a programot.

Voltak-e előzetes elvárásaid a program előtt? Ha igen, akkor mik voltak azok, és végül beváltotta-e a program a hozzá fűzött reményeidet?

Mindenképpen mélyíteni szerettem volna a tudásomon és tapasztalatot szerezni a gyakorlati feladatok elvégzésével. Megismerni az aktuális és népszerű technológiákat és késznek érezni magamat arra, hogy éles környezetben is megálljam a helyem. A program elvégzését követően úgy érzem, hogy túl is teljesítette az elvárásaimat. Sokkal több hasznos tudást szereztem vele, mint azt előtte elképzeltem. A saját határaimat is sikerült jobban megismernem.

Hogy érezted magad a program során?

Dolgoztam és az egyetemet is egyszerre csináltam a program mellett. A mentorom rugalmassága és reális elvárásai révén azonban tudtam tartani a lépést a csapattal, ez nagyon inspiráló volt. Az egyetemi oktatással ellentétben a mentorunk mindenkire személy szerint odafigyelt. Együtt beszéltük át a megoldásainkat és a hibáinkat is.

Mi tetszett / nem tetszett neked a leginkább a programban?

A program tempója, menetrendje és az átadott tudás mennyisége nagyon jól meg volt tervezve. Mindez erős alapot adott nekünk a fejlesztői karrierhez.

Mennyire volt új vagy hasznos számodra a mentor, mint segítő jelenléte? Milyen volt a kapcsolatotok a program során?

A mentorálás, mint olyan, ezelőtt nem volt ismert tapasztalat számomra, így abszolút újdonságként éltem meg. Nagyon hasznosnak éreztem még úgy is, hogy mi voltunk az első csapat, akiket csoportban segített a mentorunk. Bizalommal fordultunk felé és egy jó csapatot alkottunk, ami vele volt teljes.

Hogy érzed miben és mennyiben változott a tudásod a mentorprogram végére?

Alapvetően a Java-ban mélyedtünk el. Sokkal jobban átlátom az összefüggéseket. A programozás elméleti hátterének és az elveknek a megismerésével pedig minőségibb kódot írhatok, mint korábban bármikor. A Springhez hasonló keretrendszerekben való jártasság megszerzése meg minden fejlesztő számára nélkülözhetetlen.

Milyen rád vonatkozó pozitív hatásait tudnád kiemelni a programnak? Vannak esetleg olyan tulajdonságaid, amiket megerősített vagy feljavított a program?

A csapatmunka nagyon hangsúlyos volt a program során. Folyamatosan segítettük egymást. A kitartásom fejlesztésén túl az információk hatékonyabb befogadásának és alkalmazásának képességét is erősítette bennem a mentorprogram.

Mit ajánlanál a most kezdőknek, mivel készüljenek a programra?

Készüljenek fel lelkileg, hogy nem lesz könnyű dolguk! A kitartás elengedhetetlen. Ha odáig eljutottak, hogy elkezdhették a programot, akkor már csak lelkesnek kell maradniuk. Hosszútávon a legjobb befektetés mindenképp a tanulás.

Mennyire sikerült a program során beosztani az idődet és az energiád? Hogy kellett gazdálkodnod az időddel/energiáddal? Van egy bevált szuper technikád a készülésre időbeosztásra?

Nincsenek szuperképességeim, így állíthatom, hogy reálisak az elvárások a mentorprogramban. Az időmet sokszor nem volt egyszerű beosztanom. A vége felé én is éreztem, hogy az energiaszintem fogyóban van, de láttam a célt magam előtt, így motivált tudtam maradni.