Fodor Bertalan - Mentor

Pár mondatban mutasd be magad és a céget ahol dolgozol.

12 éve dolgozom az EPAM-nál. Nagy cég vagyunk, sok projekttel, így bőven van lehetőség tanulni, fejlődni, mindemellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy támogató legyen a közeg, szerencsére ez meg is valósul.

Milyen tapasztalatod volt a program előtt a mentorálással kapcsolatban?

Egy a cégünknél lévő, a már állományban lévő kollégák számára készült belső programunkban részt vettem már mentorként. A mentorprogram ahhoz képest sokkal intenzívebb, és a folyamatos konzultációk révén személyre szabottabb. Itt lehetőség van a problémák, elakadások azonnali közvetlen orvoslására. Arra, hogy a mentorált tudásához és képességeihez mérten dolgozzuk fel a témákat, mert nem mindenki rendelkezik IT-s múlttal közöttük.

Mit reméltél a programtól és a mentoráltól?

Arra számítottam, hogy magam is nagyon sokat fogok tanulni, és számos területen előrelépés lesz számomra. Bizonyos témákat, amiket régen tudtam vagy használtam, fel kellett elevenítenem, ráadásul úgy, hogy képes legyek a tudást átadni. A mentoráltakat illetően arra számítottam, hogy komoly megoldandó problémákkal eddig aránylag keveset találkozott végzős egyetemisták lévén az ismeretlen területeken nehezen tudják majd az első lépéseket megtenni. Reméltem, hogy olyan szemléletet sajátítanak el a program alatt, amivel önállóan is meg tudják majd oldani a problémákat, ráéreznek a hogyanokra. A program sajátosságaiból fakadó nagy előny, hogy a mentor állandó segítő tud lenni, aki, ha kell, átlendít a holtpontokon, motivál, kijavít, irányt ad. Az eddigi mentoráltjaim között volt, akinek kicsit jobban kellett fogni a kezét és volt, aki magától is elég jól vette az akadályokat. Ami nagy siker volt, hogy látványosan fejlődtek és nem csak szakmai téren.

Hogy érezted magad a mentorálás során?

Ákos volt az első mentoráltam, ezért a programja elején még nem kristályosodott ki teljesen, hogy hogyan is érdemes ezt csinálni. Ilyen szempontból ez nekem is nagy fejlődés volt.
Zoltán programja pedig jó visszajelzést adott a tematikáról, a program felépítéséről: olyan mentorált volt, akinek az előrehaladását, megoldásait mintaként lehetett használni a többi mentoráltnál, segített például megérteni, hol vannak az anyagban a kezdők számára nehezebben feldolgozható részek.

Sikeresnek tartod a most lezárult mentorálásodat, ha igen miért?

Mindkét mentoráltam elvégezte a programot, ez már maga siker. Ezen kívül Zoltán esetében úgy érzem, hogy a tudása stabilitása, és magabiztossága is nőtt.

Ajánlanád-e a mentorságot más kollégádnak is, ha igen, miért?

Természetesen ajánlom, sok olyan eleme van a mentorálásnak, aminek hatására néhány szakmai terület tudása jobban elmélyült és letisztult bennem. Mindeközben nagyon jó érzés látni a mentorált fejlődését, és hogy a karriercélja kezd megvalósulni. Ez végig egy win-win szituáció, a cég is talál egy jó munkaerőt, és a mentorált is a fejlődésének egy fontos pontjára tud eljutni. Kétségtelenül jó érzés ebben részt venni.

Segített-e neked személyesen bármit a program?

Szakmai szempontból több témakör kapcsán is megláttam, hogy nekem magamnak milyen irányban kellene továbbfejlődnöm.
Nem szakmai szempontból szervezettebb lett a munkám és átláthatóbbak a mindennapjaim. Kommunikációs téren is erősödtem: a közös nyelv megtalálása, a gondolataim tiszta, egyértelmű átadása, a másik megértése – ezek a képességek a mentorálás során remekül fejlődnek.