Kalmár Ádám - Mentorált

Mondj pár mondatot magadról kérlek. Mit tanultál vagy dolgoztál, és hogyan csöppentél a programunkba?

Ádám vagyok, Győrből jöttem, és az egyetem miatt költöztem Budapestre pár évvel ezelőtt. Körülbelül az egyetem közepe fele kezdtem el állást keresni, de akkor még nem rendelkeztem megfelelő tudással egy programozói állás betöltéséhez, így más területen kezdtem dolgozni diákként. Egy barátom egyszer azzal keresett meg, hogy elkezdett egy féléves ingyenes programozói tanfolyamot. Az elvégezését követően pedig állást is fog kapni és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem csatlakozni?

Mi volt az, ami miatt a mentorprogram mellett tetted le a voksodat? Mi győzött meg arról, hogy neked a mentorprogram a legmegfelelőbb képzés?

Bevallom eleinte szkeptikus voltam a mentorprogrammal kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy csak elfecsérelt idő, mert mindent meg lehet tanulni az internetről is. Aztán rögtön az első héten rájöttem, hogy ilyen tudást, mint, amit itt készen kapok, azt nem lehet egyszerűen az internetről megtanulni, de még az egyetemről sem. Az is tetszett még, hogy egy tapasztalt mentor fog végig segíteni nekem.

Voltak-e előzetes elvárásaid a program előtt? Ha igen, akkor mik voltak azok, és végül beváltotta-e a program a hozzá fűzött reményeidet?

Az elvárásom annyi volt a programmal kapcsolatban, hogy olyan tudást adjon, amivel el tudok indulni, mert az egyetemen tanultakra lehetetlen volt hagyatkoznom. Emellett egy biztos állásban és jó keresetben reménykedtem. Minden kívánalmam teljesült! Hatalmas kihívás egy ilyen cégnél dolgozni kezdőként. Rengeteg kaland és állandó agymunka, folyamatos tanulás az egész. Ismerem magam, és nem szerettem volna unalmas munkát sosem!

Hogy érezted magad a program során?

A program első pár hónapja megterhelő volt az iskola, és a munka mellett. Egy ideig nagyon lassan haladtam, de aztán rájöttem, hogy ha akkor keményen tanulok és kibírom ezt a programot, akkor utána azt csinálhatom majd, amit szeretek. A vége felé felmondtam az akkori munkahelyemen és csak a programra koncentráltam, mert tudtam, hogy meg fogom csinálni. Ezt korábban nem mertem volna megtenni.

Mennyire volt új vagy hasznos számodra a mentor, mint segítő jelenléte? Milyen volt a kapcsolatotok a program során?

Nagyon hálás vagyok a mentoromnak. Tapasztalt és segítőkész ember. Jó néhány történetét elmesélte nekem, és a véleményét is mindig elmondta. Az időkeretünk tartásában is nagy szerepe volt. Az alkalmazásokat, amiket írtam átnézte és véleményezte is, jó tanácsokkal látott el.

Hogy érzed miben és mennyiben változott a tudásod a mentorprogram végére?

Gyakorlatilag mindenben változott. Ma már teljesen máshogy közelítem meg a problémákat, és ezt nem csak a programozásra értem. Nyitott lettem az új dolgokkal szemben. Akár egy otthoni kis projekt összerakásakor sem ragadok le a jól ismert rendszereknél, máshogy állok már neki a feladat megoldásának.

Mit ajánlanál a most kezdőknek, mivel készüljenek a programra?

Gyakorolj, fejlődj és tanulj minél többet a program alatt! A tudásodra folyamatosan szükséged lesz! Fontos, hogy gyakorlatban is szerezz jártasságot, ne csak elméletben légy penge.

Hogyan tovább? Mik a terveid a következő időszakban, a karrieredben?

Az EPAM-nál tervezek maradni hosszútávon. Nagyon szeretek itt lenni. Komoly szakmai előrelépési lehetőség és még a fizetés is jó. Másra egyelőre nem vágyom.

Mennyire sikerült a program során beosztani az idődet és az energiád? Hogyan kellett gazdálkodnod az időddel és az energiáddal? Volt egy bevált szuper technikád a készülésre és az időbeosztásra?

Nehezen tudtam beosztani az időmet. Azt tudom javasolni, hogy minden nap tanulj legalább egy kicsit, és gyakorlati feladatokat is csinálj. Vizsga előtti utolsó napon elég ember feletti teljesítmény megnézni egy 19 órás modult, gyakorlati feladatokkal együtt, úgy hogy meglegyen a legalább 75% a vizsgán. Ha nagyon nem maradt meg egy téma a fejedben, állj neki a gyakorlati feladatoknak, majd fusd át újra a fontosabb videókat.

Milyen kulcsfogalmak jutnak eszedbe a mentorprogram szó hallatán?

Fejlődés, tudás, lehetőség.